Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntjük a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskolában épülő természettudományos laboratórium önálló honlapján. A TÁMOP - 3.1.3-10/2-2010-0007 pályázat keretében megvalósuló, 270 millió Ft-os beruházás fontos állomásához érkezett. A laboratórium külső építkezési munkái, összekapcsolva az iskola bejárati részének felújításával, befejeződtek. Jelenleg a belső szerelési munkákat végzik.
Az építkezéssel párhuzamosan négy tantárgyi munkacsoportban (biológia, fizika, földrajz, kémia) tananyagfejlesztés zajlik, előkészítve a laboratóriumban folyó szakmai munkát. Három - akkreditált - pedagógus képzés keretében iskolánk, és a tizenhárom társult intézmény szaktanárai készülnek fel arra, hogy korszerű módszerekkel és eszközökkel 2014 szeptemberétől valóban színvonalas, a tanulók természettudományos érdeklődését felkeltő, a kreativitásukat kihasználó foglalkozásokat tarthassanak.
Mindezekről részletesen tájékozódhatnak a most megjelenő és folyamatosan frissülő új honlapunkon, melynek elérési lehetőségei:
labor.babits.pte.hu közvetlenül, illetve a
babits.pte.hu iskolai honlapról
Kérjük, kísérjék figyelemmel honlapunkat és észrevételeiket köszönettel várjuk.